Az úriember nem csak az ismeretség/baráti összejövetel/telefonbeszélgetés/étkezés első tíz percében úriember. Az úriember megtanult viselkedni és tudását nem az évenként kétszer látogatott pince legutolsó poros, pókhálóval beszőtt polcán tárolja a limlomok között, hanem alkalmazza is. Nem csak otthoni magányában, hanem társaságban is. Sőt, főleg ott. És nem addig tart, amíg valaki ki nem hozza neki az első felest.

A Kedves Olvasónak bizonyára van elképzelése arról, mit jelent úriembernek lenni. Nem, nem a spanyol etikett szerint élőket értjük alatta, nem is a kisujjeltartva teát szürcsölgetés sztereotípiájára kell gondolni – belső értékekről, viselkedési attitűdökről szeretnénk szót ejteni. Önmagában egy véletlenül vagy épp nyomatékosító szándékkal elejtett káromkodás miatt még senkire nem sütjük rá a bunkó proli bélyeget (fontos a szóösszetétel: a jóérzésű prolikkal semmi bajunk). Van azonban néhány, minket kifejezetten irritáló jelenség, vörös zászló, amely jóérzésű emberben minimum gyanakvást, szélsőséges esetekben a „végighallgat, elköszön, elkerül” alkalmazásáért kiált. A teljesség igénye nélkül ezek a következők:

Úriemberként hivatkozik önmagára (önreflexiótól mentesen)

 „Tudod, én úriember vagyok. Ha veszítek is, csendben elfogadom. Én tudok veszíteni. Azért a Brigittára még mindig haragszom. Hogy csak úgy otthagyott, pofázott nekem az érzésekről meg a faszomról. Na mindegy, zárjuk le a témát.”

(Kezdeti) jófejségén szerzett kreditjeit a társaság valamelyik nőtagjára (rosszabb esetben a társaság – akár jelen lévő – férfitagjának a barátnőjére/menyasszonyára/feleségére) való indokolatlan rámászási/elhódítási/provokálási kísérletébe fekteti, mi több, az adott férfitagnak is beszólogat.

„Ú, látod azt a nőt? Bombanő, bazdmeg! Most miért, nem az? Hagyd már a csajodat, úgysem figyel ide! Hűséget fogadtál, nem vakságot! Na, ne legyél punci!”

Folyamatosan, többszöri figyelmeztetés ellenére a beszélő szavába vág, nem hagyja végigmondani annak mondanivalóját.
Vice versa: folyamatosan beszél, nem hagyja szóhoz jutni a társaság többi tagját, nem veszi észre, hogy rajta kívül más is van a világon.
Hozzá nem értése ellenére büszkén pályázik a mindentudó pozícióra.
Adott témában való hozzáértése révén birtokolt kreditjeit arra használja, hogy mások egzisztenciáját, más területen szerzett tudását, szakmaiságát aláássa, érvénytelenítse, karikírozza.
Mások ötletét sajátjaként adja elő vagy diszkreditálja, a sajátjait ellenben világmegváltó eszmeként prezentálja.

„Na, ezt is én mondtam neked. Ugye jó ötlet volt megvenni a piros Suzukit? Na, milyen barátod van neked? Ha én nem lennék, te sehol nem lennél! El lennél veszve, mint Mohács!”

Szótárában szerepelnek a következő kifejezések: jó nő, azta milyen segge van, gyesbe rakja, felszedi, dobja, stb. Szexuális túlfűtöttségét mások magánéletéről való faggatózásban, a szexualitás gyakori (sok esetben viccesnek szánt, esetenként rosszindulatú vagy alpári stílusban történő) felemlegetésében éli ki és értetlenül áll az ennek befejezésére/mérséklésére irányuló kérések előtt;

 „Ez a hülye picsa már megint felszedett valakit. Én, hülye meg átmentem hozzá lelkizni. Megint azzal a sráccal kavar, aki egyszer már átbaszta, arra nem képes, hogy elküldje az anyjába!”

Csapong önmaga sajnálása/mártírként/értéktelennek vagy semmirekellőnek való beállítása (ebben ő félig-meddig őszintén hisz) és a fenti pontokban leírt viselkedés között, örökös érzelmi instabilitásban tartva magát és a környezetét, végletekben gondolkozik és érvelni is csak így képes.

„Tudom, hogy miattam van az egész. Én vagyok az oka mindennek… Sajnálom, igyekszem jóvá tenni. Na, igyunk még egy kupicával. Tölts már nekem is a hítszentsígit! Buzi vagy, hogy szájdert iszol?!”

Egyelőre ennyi elég, ejtünk még szót a témában. Hangsúlyozzuk, hogy a fentieknek való nem megfelelés önmagában még nem eredményez úriemberséget. Nem is várjuk el, mi a jóérzésű prolikkal is kijövünk.

Köszönöm, hogy zavartam.