- Megtalállak, te mocsok! – dobogott hevesen az apró, fekete hajú lány szíve, miközben Szárszó egyik szűk utcáját szelve elhaladt a büfé előtt. Wednesday-re emlékeztető sminkje reggel még cukormázként csillogott, mostanra azonban menthetetlenül szétcsúszott és leginkább egy pasztelfestményre…

Mert majd megszólnak. Vagy ha nem szólnak meg, akkor is mit gondolnak. Esetleg magunkat sodorjuk bajba vele. Esetleg erkölcstelenséget követünk el. Mindegy is, mi az ok – túlgondoljuk, túlaggódjuk.  

Régebbi írás, nem fűzök hozzá kommentárt:

Az erdő széli út mentén állt egy csipkebokor. Kora ősz lévén virágait már elbontotta, termését még nem csípte meg az első dér. Az enyhe eső jót tett neki, felfrissülve, kivirulva várta sorsa beteljesülését, hogy gyümölcsével megajándékozza az arra járókat.

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!" /Karinthy Frigyes/ „Itt voltunk…” – olvasom a liftajtón, és ahogy kinyílik, tétován belépek. Amikor becsukódik mögöttem az ajtó, egyszerre minden elcsendesedik; csupán a szívem lüktetését érzem, mely tompítja az érzékelésemet. Átfázott…