A most következő történet tárgya nem más, mint a szovjet idők megsárgult lapjait idéző, méltán hírhedt „086-os számú szpravka”, melynek hallatán még helyiek is felszisszennek. Egészen pontosan egy egészségügyi igazolásról van szó, amelyet minden olyan intézmény megkövetel, ahova – az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk úgy – rendszeresen jársz. Vagyis iskolába, egyetemre, munkára jelentkezés alkalmával is magaddal kell vinned. Egyrészt igazolod vele, hogy nem vagy halálos/fertőző beteg és ezáltal nem jelentesz veszélyt a társadalomra (= a szocialista népre, mint azt később megtudtuk), másrészt ha munkaidőben bármilyen baleset ér, te vállalod magadért a felelősséget, nem az adott intézményhez tartozó illetékest fogják leültetni gondatlanságért. Jó, mi?

- 086-os ügynök? Az meg micsoda?

- Fél éve itt élsz és még nem hallottál róla?

- Fogalmam sincs, Dánya', de most kívncsi lettem.

- Áh, ez nagyon viccesen kezdődött. Mindjárt elmesélem...

Következzék tehát egy kedves évfolyamtárs (nevezzük mondjuk Danyilnak) története, aki egy szép napon ráeszmélt, hogy nem tudja felvenni a kötelező egyetemi testnevelést, mint diszciplínát, hogy velünk együtt rúghassa a bőrt meg futópadozhasson (bizony, ez nem holmi büfészak, egy leendő expertnek edzettnek kell lennie!), mivel a fent említett dokumentum hiányában ez kategorikusan lehetetlen. Hogy ez miért október közepén jutott eszébe, ne firtassuk: mindig akadt valami fontosabb dolga. Az ügyhöz való kényszeredett hozzáállását hamar megértettük amikor felvázolta, mennyire körülményes a papír megszerzése: a bátor jelentkezőnek körülbelül tízféle orvos végiglátogatásával és ezzel egyidejűleg testének valamennyi látható és rejtett zugának átvizsgálásával kell szembenéznie. Mire kézhez kapod az eredményt, eltelik fél év, és mint az élet oly sok területén, a bürokrácia rozsdamarta gépezete itt sem tűnt megkerülhetőnek. Betelefonálás, telefon fel nem vétele-nagy nehezen felvétele, időpontok kérése-meg nem kapása, nem hozzám tartozik, kérem próbálja meg a másik telefonszámon, majd miután megkaptad, várakozások és végeláthatatlan sorok a különböző egészségügyi intézmények rendelőiben és még sorolhatnánk. Hősünk tisztában volt küldetése kilátástalanságával, de végül elhatározta, vesz egy nagy levegőt és megbirkózik a feladattal.

Első útja az egyetem egészségügyi központjába vezetett, ahová mi, diákok tartoztunk. Kiderült, hogy ők nem rendelkeznek megfelelő szakemberekkel (nem volt aki megmérje hősünk vérnyomását és megnézze, el tudja-e olvasni a táblán a betűket fél szemmel - szerk.), a kötelező állami biztosítás pedig olyan rendkívüli esetekre már nem terjedt ki, amelyek meghaladnák egy megfázás esetén köptető felírásával és meleg teát szürcsölgetni hazaküldéssel végződő orvoslátogatás költségeit, így felkeresett egy, a tanszék által ajánlott (!) magánklinikát. Itt kiderült, hogy hiába nyúlsz súlyos összegekért a zsebedbe, ettől egy hajszálnyit sem ígérkezik gördülékenyebbnek és emberközpontúbbnak a procedúra. Hősünk természetesen szó nélkül faképnél hagyta az intézményt.

Felütötte az internetet, ahol némi keresgélést követően rábökött egy ígéretesnek tűnő honlapra, ahol a fenti szolgáltatás-csomagot az eddiginél jóval barátibb feltételek mellett kínálták. „Kiválóan szakképzett orvosaink, szakembereink örömmel segítenek Önnek, legyen szó bármilyen orvosi papírról, igazolásról, mindezt gyorsan, egyszerűen és nevetségesen olcsón” – hirdette az oldal, melynek szavahihetőségében hősünk egy percig sem kételkedett. Így is lett: nem csalás, nem ámítás, az interneten bárki által fellelhető hivatalos profillal rendelkező cég valóban azt nyújtotta, amit ígért.

„Hívjon minket bátran, menedzserünk hamarosan kapcsolatba lép önnel!” – állt a rövid tájékoztatás a jól láthatóan feltüntetett telefonszám mellett, amelyet kitartó kollégánk habozás nélkül fel is hívott. Egy perc sem telt el és a „menedzserrel” folytatott rövid egyeztetés után már volt időpontja. Nem volt más hátra, mint az előadás végeztével ellátogatni a megbeszélt címre, amely nagy örömére alig néhány percre volt található az egyik éppen hazafelé útba eső metróállomástól. Egy ötmilliós városban ez hihetetlen luxus!

A megadott címre érkezvén hősünk megpillantja a cég irodáján lévő okmányok, jogosítvány, igazolások kiállítása, átvétele feliratot, azonban pontosan tudja, hogy útja nem oda, hanem egy közelben parkoló és céltudatosan várakozó lesötétített ablakú terepjáróhoz vezet. Néhány percen belül, mindössze 600 rubelért hősünk magáévá tudhatta a számára korábban oly sok fejtörést okozó dokumentumot. Miután az üzlet megköttetett, hazament és a mellékelt használati utasítás szerint annak rendje és módja szerint kitöltötte. Mission completed.

- Megadjam a számát?

- Nem, köszönöm, nekünk nem kell ilyen cucc.

- Ezt ki mondta?

- Hát a felvételinél az egyik munkatárs.

- El ne hidd, ezek itt mind újoncok. Na, itt a szám, mentsd el.