- Annácskám, nézd meg, ki lehet az! – szólt hangosan Jolán, miután megszólalt a kapucsengő. Anna könyvébe feledkezve ült a kanapén. A kérésnek eleget téve felpattant és kinézett az ablakon.

- Fogalmam sincs. Szerintem hozzád jöttek.

Jolán gyors mozdulattal kikapta a sütőből az addigra majdnem odaégett rakott krumplit és kicsoszogott az udvarra. A kapu előtt két öltönyös fickó várakozott.

- Jó napot kívánok! Ön Fleischer Jolán? – tette fel a kérdést egyikük.

- Attól függ, ki kérdezi – válaszolta gyanakvóan Jolán.

- Az Istenben Nem Hívők Egyesületétől vagyunk és a közelgő népszámlálással kapcsolatban kerestük fel önt – mondta a magasabb öltönyös – Elnézését kérjük a zavarásért, mindössze néhány kérdést szeretnénk feltenni, már ha alkalmas, természetesen…

- Áh, már azt hittem, megint a jehovások – mondta megkönnyebbülve Jolán – Persze, tessék csak – beinvitálta a vendégeket és leültette az előszobában – Lassan ki lehetne írni a kapura, hogy híttérítők kíméljenek. Ha tudnák, mostanában mennyien járnak erre... – tette hozzá panaszosan.

- Tényleg nem akarjuk feltartani, az ön értékes idejét rabolni, úgyhogy rá is térnénk a tárgyra. Szóval mi, ateisták arra szeretnénk ösztönözni az embereket, hogy az idei népszámláláson bátran vállalják fel, ha nem hisznek isten létezésében. Készültünk prospektussal, adnék is belőle, ha meg tetszik engedni – mondta és átadott a nőnek egy kis füzetet.

Jolán kíváncsian belelapozott a tartalomjegyzékbe: Általános tájékoztató a népszámlálásról; Érvek isten ellen; Hogyan lettem ateista…

- Hmm, ez érdekes – szólalt meg Jolán a füzetet lapozgatva – azt akarják ezzel mondani, hogy a népszámláláson jelöljem meg, hogy ateista vagyok?

- Miért, ön talán hívő? – kérdezett vissza az öltönyös.

- N-nem… – válaszolta zavartan Jolán – Mármint, úgy tudom, erre nem kötelező válaszolni.

- Természetesen a válaszadás nem kötelező, ez önre van bízva – mosolygott nyájasan az öltönyös – Mi viszont azt szeretnénk, hogy azok, akik egyik vallási felekezethez sem sorolják magukat, népszámláláskor bátran álljanak ki a véleményük mellett, ne szégyelljék megvallani a világnézetüket.

- Hát én azt nem szégyellem – mondta egyszerűen Jolán – csak nem tartom annyira fontosnak.

- Megértem, nézze, mi igazán nem erőltetünk semmit, csupán felhívjuk az emberek figyelmét – szabadkozott az öltönyös kezével gesztikulálva – Szeretne még esetleg a prospektusunkból? Vannak egyéb kiadványaink is – mondta, miközben táskájából néhány szórólapot, egy vastagabb füzetet és egy folyóiratot húzott elő – ebben színes történetek és egyéb hasznos írások találhatók, amelyek célja, hogy ráébresszék az embereket az igazságra, hogy a 21. században felesleges mindenféle mesékben hinni. Parancsoljon, tessék, nézegesse, forgassa. Ha esetleg felkeltené érdeklődését Egyesületünk tevékenysége, akkor ebben megtalálja a szükséges információkat. Havonta tartunk előadásokat is, neves előadókkal, ezekre is várjük önt szeretettel... – sorolta lelkesen az öltönyös.

- Óh, igazán köszönöm, talán a szórólapot elteszem. A többit tartsák meg – szerénykedett Jolán.

- Biztos? Örömmel adunk abból is. A szórólap ingyenes, a könyvet a népszámlálás lezártáig kedvezményes áron megigényelheti. Itt és itt megtalálja a honlapunkat, azon keresztül is meg tudja rendelni. Amennyiben feliratkozik hírlevelünkre, további kedvezményekben részesülhet.

- Igazán kedvesek, de egyelőre ennyi tényleg elég lesz – mondta Jolán, miközben felállt, hogy kikísérje a vendégeket.

- Köszönjük a lehetőséget – mondta az öltönyös eddig csendben mosolygó társa és elindultak a kijárat felé – Ha mégis meggondolná magát, tudja hol talál minket.

- Jó-jó, persze… - hagyta rájuk Jolán és becsukta mögöttük a kaput. Megkönnyebbült sóhajjal tért vissza a konyhába, hogy megterítsen a kihűlt rakott krumplinak.