Valójában már a címben feltüntetett megnevezés helytelen (az nem modellvasutazás, te kis poronty, hát ennyit már igazán illene tudnod! Vas-út-mo-del-le-zés!), de ennyi év távlatából hadd ne érezzem magam rosszul néhány szakbarbár méltatlankodása miatt egy olyan hobbi kapcsán, amelyet rövidke fellángolásomat leszámítva úgy igazán sohasem űztem.

Minden olyan tevékenységnek, amely végtelen pénzt, időt és magányt követel annak művelőjétől (mert hát valljuk be: modellezni leginkább egyedül jó és ha egy ténylegesen élvezhető, játszható asztalt szeretnél létrehozni, nem csak megúszni, örökös kompromisszumokat kötve a minőség és élethűség rovására, minimum lottót kell hozzá nyerni), megvannak a különc figurái, a maguk sajátos modorával. A vasútmodellező és a „való életben is” vasutasként dolgozó hobbista gyakori jelenség és jó eséllyel a 40-es, 50-es korosztályban lelhető fel. Börzékre, kiállításokra járnak/rendeznek, mélyreható szakmai diskurzusokat folytatnak szakosodott fórumokon (amelyek megkésve ugyan, de egyre inkább áttelepültek facebook csoportokba), vasúti relikviákat csereberélnek:

Üdv minden [cserebere] csoptagnak! A képen látható, eskünemlopott, 26 db MÁV-os lyukasztó, valamint 8 db különböző – magyar, horvát és osztrák – vasutakon alkalmazott, leesettavonatról zárjelző tárcsa keresi méltó tulajdonosát, kihasználatlanság miatt. Ár a leírásban. Hajlandó vagyok cserélni szintén nemlopott jelzőoszlopokra vagy váltóelemekre. Ezenkívül van egy eredeti, örökségből megmaradt 424-es táblám is, az is eladó (persze nem mindenáron, hehe!).

No de menjünk vissza a kezdetek kezdetére…

Klasszikus, tankönyvi eset: apuka/nagyapa megveszi az első miniatűr elektromos mozdonyt. A kis lurkó, aki ekkor hatéves, azonnal kibontja, vizsgálgatja, nézegeti, rácsodálkozik – jé, ez majdnem olyan, mint az igazi, csak nem olyan koszos és büdös! – gondolja, nem is sejtve, hogy ezzel már el is indult a lejtőn. Felfedező útjának már az elején rájön bizonyos alap dolgokra, például, hogy nem elég egy kábel, hanem mindjárt van belőle kettő: egy piros és egy kék és az sem mindegy, melyiket hova köti. Apuka persze megmutatja és láss csodát, a mozdony elkezd futkározni körbe-körbe, a gyerek meg örvendezik.

Fordulópontok...

Telnek-múlnak az évek. A gyerekszobát egyre inkább szűkösnek érző serdülő, immár felső tagozatos hősünkben lassanként körvonalazódik a gondolat, hogy a sorozatgyártott alapszettes PIKO gőzösből és néhány fantáziavagonból álló modellvasút-szettjét bővíteni kéne, valamint már az a tény is aggasztani kezdi, hogy a matematikai értelemben vett „kör” alakzatot szinte hibátlanul felvevő pályához (gúnynéven: dilikör) járó mindössze egyetlen darab váltó igen kevés lehetőséget kínál összetettebb forgalmi esetek lebonyolítására, így aztán egy kritikus ponton arra az elhatározásra jut, hogy zsebpénzét ezentúl e nemes hobbiba fekteti. Sőt, modelljei társaságában is öregszik majd meg!

Vágyának beteljesülését időnként a szerencse is segíti: ismerősök révén puszta véletlenségből hozzájut néhány padlásról lesöpört b-kategóriás pályaelemhez (nem illenek össze) és járműhöz (hiányos felszereltségű, törött, műanyag kerekekkel stb.). Ez azonban nem elég neki, igaz, nem is ijeszti el. Hiszen amit csak úgy hozzávágnak az emberhez, azt meg kell becsülni, fel kell használni! Kidobni nem szabad, pazarlás, sőt, egyenesen bűn lenne megválni ezektől a hasznos kincsektől.

A Börze

Mivel pénze nem nagyon van, szaküzlet nem jöhet szóba, így hősünk alternatív megoldásokat keres. Nézelődik, tájékozódik. A fórumokat nem ismeri vagy nehezen igazodik el bennük és mivel hozzáértő ismerős nem akad, marad a Börze. Itt mindjárt a bejáratnál elkérnek tőle kétezer-ötszáz forintot. Megszeppenve nézi, ahogy a bankjegyek eltűnnek a nagy fémdobozban. Máris hátrányból indul. A helypénz, kaució (~jó magaviseleti sarc) és egyéb rejtett költségek számára új, eddig ismeretlen fogalmak. Bűntudata lesz – vajon tényleg azért dolgoztak meg ősei verítékkel ezért a pénzért, hogy a kis trónörökös efféle úri hóbortokra szórja el? De túlteszi magát rajta. Egy a lényeg: végre bent van és egy lépéssel közelebb került ehhez az izgalmas világhoz.

A bőség zavarában hirtelen nem tudja, mit akar, pontosabban: mindent akar. Elképzeléseinek egyetlen korlátját a pénztárcája szabja csupán. Az árusok mellett elhaladva lázasan nézegeti az asztalokra kiszórt portékákat, egy részén ármegjelölés nincs, csak úgy hánykolódik; egy félreeső sarokban tipikus felhalmozó-gyűjtögető kinézetű mesterember nagy igyekezettel szerelget valami technológiai korszakokat átélt NDK-s mozdonykát, próbálva életet lehelni az öreg, porlepte szerkentyűbe. Émelyítő dohányszag. Körös-körül különböző méretarányú és állapotú modellkiegészítők, járművek, tartozékok, kerekek, karosszériák, vágányelemek, jelzőszerkezetek, transzformátorok és megannyi csecsebecsék kínálják magukat kitartóan. Közelebbről megnézve legtöbbjük avítt, otromba, egyáltalán nem valósághű darab, gyanúsan a Ratkó-gyerekek korai leszármazottjai által lepusztulni hagyott, szétszedett, hajdani dicsfényüket vesztett terepasztalokról származó bontott elemek. Fák, bokrok, méretre vágott, de soha fel nem használt (?) műfű szőnyegdarabkák. Ki akar ezekből bármit is építeni az ezredforduló után? Ez van, le kell nyelni.

- Jó napot kívánok, elnézést… Ez mennyibe kerül? – mutatok rá a hosszas töprengés után az egyik kiszemelt dízelmozdonyra.
- Tizennyolcezer. Megveszed? Eredeti ROCO. Nagyon szép darab. Én még vezettem is ilyet! Látom, mennyire érdeklődsz, neked engedek belőle egy ötszázast – kedveskedik az eladó, miközben fogán diszkréten megcsillan egy-két beültetett korona.
- Kipróbálhatom ezen? – mutatok az asztal végén felállított apró körpályára.
- Persze, tessék csak, itt van… - köhécsel – Rátesszük ííígy… …Mondom rátesszük… Na, így… - a jármű kerekei a gyengébb ellenállásnak engedelmeskedve nagy nehezen ráfeküdnek a sínekre. Az eladó teker egy nagyot a trafón és a mozdony a méretarányokat átszámítva úgy 80 km/h-nak megfelelő sebességgel lódul neki, mintha puskából lőtték volna ki. Időnként meg-meg akadozik, rángatózik, hangosan duruzsolva rója a köröket.
- Naa, látod? Megy. Kell?
- Mennyire használt ez a mozdony? – kérdezem bizalmatlanul.
- Eeez semennyit. Sose futott, csak diliket, amúgy vitrinben állt. Szinte nulla kilométeres!
- Köszönöm, még inkább nézelődök…
- Mást is keresel?
- Igen, terepasztalhoz kellene egy pár cucc.
- No, csak nem megcsapott a mozdony füstje? Van itt minden, nézz csak körül nyugodtan, igazi dojcsebán portékák. Vagonok, jelzők. Pont van nálam néhány, nézd csak meg – elővesz néhány dohos dobozt az asztal alól.
- Ú, ez érdekel. Működik?
- Működik… - csóválja a fejét - Persze, hogy működik! Itt néha kicsit akad, de csak annyi, hogy ezt a kis pöcköt el kell tolni, így ni… na, nézd már, nem akarja az igazságot a kis huncut… Szóval nem pont így, de hát te ügyesebb gyerek vagy, mint én, rájössz majd. Csak egy ilyen drótot kell majd hozzá venni, azt ideforrasztod és pacek lesz. Látod? – ujjával a kritikus helyre mutat – ide! Józsi haverom szerintem tud is neked adni, itt van szembe’ a 14-es standnál. [Meg még ezt és ezt a szaromat is vedd meg légyszi, nagyon kell a pénz...]
- Oké… Ami azt illeti, van egy gőzösöm, szerintem megelégszem azzal, csak a szénkocsira kellene egy karosszéria, mert az sajnos elveszett. Ilyen típusú – mutatom a pályaszámot.
- Húha – vakargatja a fejét az eladó – Ilyenem pont nincs, de van egy nagyon hasonló, egy ezresért odaadom. Próbáld csak fel rá! Nem megy? Jó lesz az, na… csak kicsit igazítasz majd rajta. Otthon rá fog menni, meglátod!
- Sajnos már csak ötszáz forintom maradt…
- Jó lesz az öccázér’ is. Na, itt van. Né’ már, Józsi, ennek a gyereknek olyan a tárcája, mint valami bankárnak!

Egy kicsit innen, egy kicsit onnan. Újra nincs pénz, a régi javíthatatlan. Majd lesz valahogy. Addig toldozgatunk-foltozgatunk. Sok kicsi sokra megy. Valahol el kell kezdeni. Buda sem három nap alatt épült! Így épül-szépül a kis asztal. Nagyon pöpec lesz. Ha egyszer kész lesz…

/Kr. u. 2008 körül/