Az előző rész folytatásaként következzék tehát a címben szereplő embertípus: a keletrajongó. Ő az, aki semmilyen európai nyelvet nem beszél. Ha igen, szégyelli. Demonstratíve nem tudja helyesen leírni és/vagy kiejteni az angolszász és újlatin nyelvekre visszavezethető földrajzi és személyneveket. A Magyarországra érkező turistákkal vagy az itt élő külföldiekkel nem hajlandó anyanyelvén kívül más nyelven megszólalni. Ahogyan külföldön sem elegyedik szóba a helyiekkel. Egy az egyben megveti a Nyugatot annak valamennyi gazdasági, eszmei, kulturális és technológiai vívmányával együtt és ezt minden alkalommal megvallja, ha szóba kerül a téma.
Szégyelli, hogy nyugati autóval jár – a burzsuj szemét helyett leszívesebben venne egy öreg Volgát, ha tehetné – csak az asszony miatt kényszerült megkötni ezt a nemtelen kompromisszumot. Számára Csehország túl nyugatias, a Balkánon nincs rend, Oroszország és Kína pedig túlságosan távoli, kultúrájukról nem sokat tud. Marad a mindent egyesítő, a vasfüggöny korszaka iránt érzett csillapíthatatlan szenvedély és nosztalgia, amely személyes kollekcióján keresztül is reprezentálódik: lakását az általa romantizált kor tárgyi emlékei – színes kitűzők, zászlók, bélyegek, hadtechnikai eszközök és egyéb kincsként őrzött relikviák – díszitik.
A keletrajongó nem kevésbé aktív politikai és világnézeti állásfoglalás tekintetében, mint az előző részben ismertetett "ellentétpárja". Kötelességének érzi megvetni és elutasítani a demokrácia intézményét, jóllehet, annak eszmetörténeti vonatkozásairól csak halvány sejtései vannak. Előszeretettel követ, fogyaszt és oszt meg keleti országok politikai berendezkedését, szereplőit a valóságnál jobb fényben feltüntető tartalmakat. Szenvedéllyel és elismerően beszél ezen országok dicső múltjáról, hódító háborúiról, a rendfenntartó szervei által elkövetett erőszakos tevékenységekről pedig bármiféle kritika nélkül értekezik, hiszen mindent a rend, a fegyelem és a hatalom tekintélye alá kell rendelni. Despotikus államfőit követendő példaként állítja be. Úgy érzi, hogy a számára idegen, európai közegben nem tudja igazán megélni az elveit, ezért igyekszik azt minden tőle telhető módon lemodellezni – mindezt anélkül, hogy oda kelljen költöznie és be kellene fizetnie az ahhoz tartozó krediteket. Elnöki beszédeket, himnuszokat állít csengőhangnak, baráti összejövetelek alkalmával pedig lelkesen mutogatja őket a társaság többi tagjának kéretlenül is. Ő abban a rendszerben tudna igazán kiteljesedni. Profilképként gyakran egy-egy általa romantizált autoriter állam nemzeti jelképét állítja be. Bár a tekintélyelvűségre esküszik, az első adandó alkalommal kikéri magának a véleménynyilvánítás jogát, amikor az rá nézve csorbulni látszik. Nagyvonalúan megfeledkezik arról, hogy ezt egy despotikus államban valószínűleg nem tehetné meg. Legszívesebben bevezetné a sorkatonaságot, hogy az elkényelmesedett fiatalok megtanulják, mi az a tisztelet, a neki nem tetsző (véleményét nem osztó) egyéneket pedig hátravinné és tarkón lőné.
Ahogyan a nyugatrajongás túlmutat annak kulturális, gazdasági és politikai vívmányainak, örökségének megismerésén, azok valódi értékeinek elsajátításán, úgy itt sem beszélhetünk pusztán kalandvágyról, kíváncsiságról. A keletrajongás nagymértékben összekapcsolódik a tekintély, a nyers erő, a folytonosság és az ebből fakadó biztonság fogalomkörével. Ez azonban nem valamiféle identitásból fakad, sokkal inkább annak hiányából. Szívesen eljár szórakozni más keletrajongókkal, ilyenkor alkalomhoz illően feltűzi a gyűjteményében található kedvenc jelvényét, a helyszínre érve pedig azonnal nekilát a felszolgált Kavkaz-shotok elfogasztásához. Ezen alkalmakat főként modoros összkacsintós sztorizgatások teszik ki, amelyek vadászatokról, kétkezi munkával elért eredményekről vagy egy, a keletrajongó gyűjteményét gazdagító tárgy megszerzésének kalandos történetéről szólnak. Komolyabb témákban azonban hősünk elakad - mind történelmi, mind az aktuális történések vonatkozásában csak a kötelezőt mondja fel, a mindenki által jól ismert narratívát színezi ki, javítja fel, retusálja... Dosztojevszkijről már hallott és valami rémlik neki középiskolából, hogy a periódusos táblázatot egy orosz tudós alkotta meg, de a nevére nem emlékszik. A militáns és autoriter berendezkedések csodálattal töltik el, az országról való mélyebb ismeretei azonban hiányoznak, vagy szemet huny azok átlagember számára kevésbé előnyös aspektusai felett. A keletrajongó jelszava: magyar vagyok, de bárcsak inkább a kelet lehetnék.
